A gyereknevelés egyértelműen készség- és képességfejlesztő, az élet meglepő területein mutatok előrehaladást, úgyhogy most szoptatás közben megpróbálom kisminkelni magam.

Eddig még soha, de soha nem aludt el magától a Lány délelőtt, kivéve most, amikor két szupercella között bevonszoltam volna magunkat a munkahelyemre ügyintézés okán, és persze eközben udvariasan válaszolgattam volna a "És jó gyerek-e?" ("Aham, még mindig hazajött éjfélre.") jellegű kérdésekre és hallgattam volna mások szüléstörténeteit.

Szóval itt ülök, kifrizurázva (mondjuk ez azért túlzás, de a beleszáradt hányásokat kifésültem, mielőtt újra felkötöttem lófarokba), kisminkelve (amit jó eséllyel leizzadok, amíg eljutunk a liftig), félig felöltözve és azt várom, hogy felébredjen. (Hogy felöltöztessem és kifésüljem a hányásdarabokat a hajából.)

Még mielőtt valaki elhiszi, hogy ahova az istenke (vagy nagy I-vel?) bárányt adott, oda ad legelőt is: a gyerek még csak négy hetes, de már 10.000 Ft fölötti összeget költöttünk a fingására*, és innen még van felfele, de nem bánnám, ha legalább az egyik beválna. Tegnap konkrétan aranyat vettem (5 ml 4000 Ft).

 * Igazából van benne némi önzés is, mert nekünk is jót tenne, ha nem kínlódva nyöszörögné át az éjszakákat.

A múltkor véghezvittük a világ legrövidebb sétáját, ami a készülődés és a séta időtartamának arányát tekintve még annál is rosszabb volt, mint amikor tavalyelőtt télen egyszer csak elmentem futni (időjárásálló outfit kitalálása min. 30 perc, a futással töltött idő bruttó 15 perc, nettó 7). 

Ahhoz képest őrületeset fejlődtünk és a velőtrázó ordítás ellenére tegnap csakazértis belenyomtuk a babakocsiba, ahol az első 30 sima méter után rázós terepre érve azonnal elaludt  és csak akkor ébredt fel, amikor ismét civilizáltan aszfaltozott részre értünk. Szerencsére a város, ahol élünk jól el van látva mérsékelten aszfaltozott részekkel, nem lesz gond a séta, azt már látom. 

A lányok is képesek ügyesen elpisilni a szoba közepéig megfelelő körülmények között. 

Tiszta szerencse, hogy nincs szőnyegünk, nem hosszúnadrágban voltam, a babahordó éppen hatótávolságon kívül esett és hogy ívben fosni (még?) nem tud.

Vajon mennyire ízléses humor egy sátor-méretű szoptatós melltartó bevarrt cédulájára azt írni szlogennek, hogy "for your growing needs"?

G. szerint nagyon, ő jól szórakozott, én mérsékelt mosollyal arcomon öltöttem magamra az egyébként némi konstrukciós hibával rendelkező darabot.

Még hogy a csecsemők egész nap alszanak...

Mindenesetre úgy tűnik, hogy felesleges volt megvenni a légzésfigyelőt, amikor a nap 22 órájában a másik szobából is kiválóan hallhatjuk, hogy igencsak hangosan veszi a levegőt*. 

* Értsd: cuppog, sír, nyekereg, zombiszerűen hörög, tüsszög, fingik, sír, sír, sír, trottyol, nyögdécsel, brekeg, mekeg

Az idő múlását én már nem is az órával mérem, hanem a melltájékomon háromóránként feltűnő nedves foltokkal*. 

Most már tudom, hogy honnan jött a kismamák azon rémes szokása, hogy többes szám első személyben beszélnek babás tevékenységekről: néhány dolgot valóban közösen csinálunk: mi például együtt szenvedünk a - mit finomkodjak? - fingtól; ő fizikailag, én meg lélekben, és teljesen együtt csináljuk, mert még az én arcom is eltorzul, amikor ő tekereg és együtt könnyebbülünk meg a robbanás után.

* Tudom, melltartóbetét, de a reggeli öltözködésnél sose lehet tudni, hogy lesz-e rá szükség. Ha például egész nap (értsd: egész nap) töltőn akar lenni, akkor felesleges. 

Az evolúció igazán gondolkodhatna még egy kicsit ezen a szülés-dolgon: ha még a szüléssel járó kellemetlenségeket nem számoljuk, még így is túl sok a járulékos veszteség a listán, ami miatt szerintem nagyjából lehetetlen, hogy egy több ponton seggfájós*, mellfájós, kialvatlan nő kellő türelemmel és derűvel tekintsen egy 20 órában síró csecsemőre. (Aki a maradék négy órában evés közben alszik.)

Mindenesetre kezdem érteni az "igénytelen anya"-poénokat: a hajamat lassan két hete nem mostam meg (megdöbbentő, hogy mennyire nem zsírosodik és amikor időm lenne rá, akkor meg inkább mást csinálok) és hiába veszek tiszta gúnyát, a nem túl fejlett emésztőrendszerrel rendelkező utód megközelítőleg 15 perc alatt lehányja.

Azt meg, hogy nálam kevésbé értelmes emberek hogy igazodnak el a NAV oldalán adókártya-ügyben, végképp nem értem.

*#don'task, többek között új értelmezése van számomra a "szarjál sünt kifejezésnek", mert nagyjából azt szarok.

Átrágtam magam kétezer kérdezz-feleleken a korábban már említett, népszerű kismamás honlapon, mert választ keresek arra, hogy egyetlen magzatomat mégis hogyan lehetne elaltatni, lehetőleg a kiságyában, ugyanis az órákon keresztül zajló altatási kísérleteink* vége előbb-utóbb** mindig ördögűzős üvöltés.  

A leggyakrabban alkalmazott válasz az, hogy akkor tegyük le aludni, ha a gyerek álmos (elalszik evés közben, joggal feltételezem, hogy álmos) és hogy ha nem álmos, akkor érdemes játszani vele. Érted: játszani. Egy két hetes gyerekkel. De azt már nem részletezi bazmeg, hogy mégis mit lehetne játszani. 

* Ringatás, dúdolás, zenés-táncos mulatság, sétálgatás, mellkasratevés, ráolvasás, bűbáj

** 1-20 perc