Arra már rájöttem, hogy akkor sem érdemes megtörölni a gyerek taknyos orrát, ha épp vidáman nevetgél, mert a törléstől kétségbeesetten üvölteni kezd és a sírástól újabb adag takony folyik ki, szóval ugyanott vagyok, csak még a gyerek is bömböl.
Helyette hagyom, hogy rajtam fetrengjen és előbb-utóbb úgyis belém törli.
Csak remélni tudom, hogy az alattunk lakó - a kiírás szerint meglehetősen népes - család minden tagja dolgozik olyankor, amikor a gyerek végigkergeti a másfél kilós (angolul is éneklő!) formabedobós sütiscsuprot, valamint a hozzá tartozó formákat a parketten. Kétszer. Majd ezután alaposan megcsapkodja őket egy szintén méretes zenélő farmmal.
Kínos, de feltehetően a gyerek első szava nem a klasszikus apa-anya-nem hármasból lesz az egyik, hanem a farm témakörből villant majd egyet. Ennek* köszönhetően feltehetően gazdag szókincse lesz és már ovis korában magabiztosan eldiskurál bárkivel a mezőgazdaságról. Ráadásul angolul, és bár én igyekszem mondani magyarul is, de nyilván nem vagyok olyan érdekes, mint a triangulumozó tehén az első perc végén.
* Tudom, tudom, a tévé métely és nekem kellene dalolnom meg mondókáznom feszt, de félek, hogy hosszútávon komoly károkat okoz, ha kizárólag rajtam múlik a gyerek zenei fejlődése.
Tegnap megvolt az első játszótéri konfliktus, mondjuk pont nem a játszótéren voltunk, hanem egy fagyizóban, de szerepelt benne síró fiú, harcos anyuka és mi. A konfliktust kirobbantó ok az volt, hogy a 10 év körüli fiú nem túl okosan lecövekelt az ajtóban merő udvariasságból, hogy beengedje a babakocsival G.-t (félig egyébként már betolta az ajtónyílásba a kocsit), aki egyáltalán nem durván felhívta rá a figyelmét, hogy sokkal könnyebb lenne, ha kiállna az ajtóból.
Gyerek ajtóból ki, mi be, aztán 10 másodperc múlva harcias anyuka megkopogtatta G. vállát és tegezve közölte, hogy az ő fia udvarias volt, G. meg bunkó és szegény gyerek kint zokog most.
Ez egy elég szerencsétlen helyzet, részben mert a gyerek is balfasz volt (az udvariassági kísérletet senki se vonja kétségbe), G. meg általában valóban nem kifejezetten mézesmázos (de jelen esetben egyáltalán nem volt sem mogorva, sem bunkó), anyuka viszont nem látta a helyzetet. Meggyőződésem, hogy ennél sokkal nagyobb atrocitások érik a gyereket mindennap az iskolában és a játszótéren, és persze lehet, hogy speciális igényű gyerekről van szó, aki fokozottan érzékeny, de mindenképpen túlzás, hogy aztán anyuka egy általa nem teljesen ismert szituációban tegezve rárontson* valakire.
Persze normális, hogy egy anya (apa) bármilyen körülmények között (vakon) a gyerekét támogatja és igyekszik megvédeni mindentől, de nem gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a gyerek ebből hosszútávon profitál. Mert ugyan anyuka megvédi és kezeli helyette a konfliktusos helyzeteket, és az is rendben van, hogy egy tízéves gyerek helyzetmegítélése még nem tökéletes (bár ahhoz nem kell sok ész megállapítani, ha ő megáll az ajtóban, akkor nem fog beférni a kocsi), de most egy átlagos helyzetből** csináltak egy konfliktust, amiből ráadásul feltehetően nem a jó konklúziót vonták le.
Előre félek a játszóterezős időszaktól, mert azt tudom, hogy én (mi) milyen értékek mentén neveljük*** a gyereket, de közben azt is látom, mások egyáltalán nem erre tanítják a sajátjukat és például elnéző mosollyal nézik, hogy a gyerekük nagyon cukin visítva keresztülrongyol a játszótéren, átgázolva más gyerekeken és szülőkön és türelmetlenül löki le a hintáról a másik gyereket.
Persze azt is tudom, hogy G. ezt olvasva majd csóválja a fejét, miért csinálok ebből ekkora ügyet, de pont azért, hogy ebből én is tanuljak.
* Ugyan nem kiabált, de meglehetős indulattal beszélt.
** Biztosan elő fog fordulni máskor is hasonló helyzet, amikor megkérik, hogy lépjen odébb.
*** Például ilyenekre gondolok, hogy legyen udvarias, figyeljen oda másokra, legyen türelmes (és ebben várhatóan baromi sok melónk lesz, mert jelenleg 10 hónaposan ha szeretne valamit, akkor azt azonnal. Most. Rögtön.)
Az okmányirodai látogatás várakozáson felül sikerült, bár erős kétségeim voltak, amikor a szél miatt kétségbeesetten óbégató gyereket toltam az orkánban és akkor is, amikor szembesültem, hogy a tetthelyre 11 lépcsőfok vezet. (Ennél talán csak a Baleseti Intézet viccesebb.) Érted, egy eus pénzből másfél éve felújított közintézmény, ahol nem telt rámpára. Persze van valami liftszerűség, de egyrészt semmi információ nem volt kiírva, másrészt az egyébként rendkívül kedves és készséges portás figyelmét 10 perc lépcső alatti mászkálással sem sikerült felhívni magamra (kicsit korán érkeztünk, nem akartam szétizzadni benn), szóval kecses léptekkel fel- és leszökelltem a kocsival.
Nagyon érdekes, hogy a gyerekkel egyből kivívom a járókelők közlékenységét, mondjuk kezdem unni egyébként, függetlenül attól, hogy ha emberi szóra vágyom mostanság, akkor bemegyek a postára, mert a postás nők mindig megkérdezik, hogy akarok-e biztosítást vagy megtakarítást és erre én félmosollyal a kocsi és a rettentő cuki gyerekem felé biccentek, hogy momentán ott a megtakarításunk és mindketten nevetünk. Szóval utánam szólnak ("Jaj, hát a gyerek arcába fúj a szél"*), megállítanak ("az én gyerekem 9 hónaposan már járt, mert a holdkomp megerősítette a lábát"**), kedvesen érdeklődnek ("Nem fog megfulladni a baba?"***), úgyhogy dacára a sivár társasági életemnek, fontolgatom a tanyára költözést.
* Igen, az én arcomba is belefúj.
** Hát ez különösen valószínű .
*** Rátettem a merevfalú mózesre a szinte üres bevásárlókosarat, a gyerek arcának közelében se volt, de örülök, hogy nem hívta rám a gyerekvédelmet.
Harcos ősanyaként* bejelentkeztem holnapra az okmányirodába, gyerekkel. Mert nekem az jár, hogy gyerekkel megyek mindenhova.
Mondjuk kíváncsi leszek a saját arcomra, ha a gyerek véletlenül mégsem alszik be az odaút alatt, mint ahogy arra nem is annyira titkon számítok, és türelmetlenül végigbégeti az ügyintézést.
* Akik bárhova bevágtatnak egy csorda visongó gyerekkel és egy batár babakocsival (és legalább egyet tisztába is tesznek), nem zavartatva magukat az adott hely sajátosságaitól. Egyébként ezzel kapcsolatban már akartam egyet sóhajtozni, mert valójában nekik van igazuk, és érintettként elég fura érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy vannak üzletek/helyek, ahova a kocsival egyszerűen nem férek be, például a városaholmostanábanélek sétálóutcájának legtöbb boltja kiesett.
