Kacérkodtam a gondolattal, hogy ma már nem a dögnehéz mózesben, hanem a sportrészben viszem sétálni a gyereket, úgyhogy tréningezés céljából összeszereltem és a lányt is belehelyeztem, hogy szokja az újat. Mondanom se kell, hogy nagyjából a harmadik percben összehányta*.

* Az elmúlt két hónapban nem bukott egyszer sem. 

Azért azt még meg kell szoknom, hogy társaságban végzem az anyagcserémet, viszont így a gyerek jó korán elsajátítja az alapos popsitörlés lépéseit. 

Az anyaságról alkotott elképzeléseimben valahogy sosem szerepelt, hogy nindzsaként fogok a szobában kúszni és a takaró alatt bujdokolni, hogy a gyerekem ne vegyen észre.

Kegyetlen.

Ha puszilgatom, akkor végre nem ordítva tépi ki magát a kezemből és tekergeti a fejét, mintha legalábbis pofozgatnám, hanem visszapuszil (=a nyelvével nyálasra lafatyolja az arcom), hát nagyon cuki. 

A gyerek sajátos technikával bár, de be tudja kúszni a rendelkezésére álló teret és zsigeri vonzalmat érez a zsinórok, papucsok, használt zsebkendők iránt (ezek úgy villognak az agyában, mint Dagobert bácsi szemében a dollárjel), ami azt hiszem, hogy némi lakberendezésre és új szokások felvételére kényszerít majd. És csak azért fog négykézlábra állni, hogy felérje és leszaggathassa a Duderö lámpa buráját, amiből tegnap már eltávolított 10 centit.

Cserébe viszont este 8-tól 10-ig megy a hiszti és hajnali 2-3 körül egy újabb egy órás felvonás, és bár eléggé megedződtem, azért néha kiborulok és nagyon csúnyákat gondolok. Amitől persze tökre elszégyellem magam, mert legalább 5 emberről tudok a közvetlen környezetemben, akik bármit megadnának a problémáimért. És tudom, hogy valójában nincs okom panaszra, mert egészséges, szépen fejlődik, nem kell aggódni a súlyán, de már akkora alváshiányom van, hogy néha nem tudom higgadtan kezelni a helyzetet. (Mindez megfejelve egy kis pms-sel, hát mit mondjak, igazán nem tudom, hogy milyen evolúciós célokat szolgál.)

Klasszikus tény, de igaz: ha 5 másodpercnél tovább van csendben a gyerek, akkor egészen bizonyos, hogy valamelyik áram alatt lévő zsinórt rágcsálja*, tiszta szerencse, hogy egy foga sincs még. 

A zsinórok látszólag kellő távolságban vannak tőle és dacára annak, hogy nem igen képes még helyváltoztató mozgásra, időnként azért megszerez párat. 

Ez a hozzátáplálás nem olyan egyszerű, még úgy se, hogy ha nem is kitörő lelkesedéssel, de azért megeszi a napi penzumot. Legszívesebben lenejlonoznám a szobát, mint Dexter, a gyerekre meg egy kivágott szemeteszsákot húznék és akkor a nagyobb károkat talán megúsznánk. Valami bámulatos az almapüré terjedési sebessége. 

Egyébként lassan el kéne kezdeni a főzelékeket, amitől teljesen zavarba jövök, mert nekem a főzelék szó egyet jelent azzal, hogy a végén a zöldségre zúdítunk egy bödön tejfölt.

Hát szarnak így még nem örültünk, mint ma, négy nap után. 

A gyereknek iszonyú mázlija van azzal, hogy annyira cuki, hogy megbocsátok neki mindent akkor is, amikor épp egyáltalán nem cuki.