És újra posztot írok (mégha rövidet és befejezetlent is).

Szóval mostanában főleg az van, hogy a gyerek egyre aranyosabb, okosabb és cukibb, még ha ez alig értelmezhető, hiszen eddig is rém cuki volt. Fejlődik a humorérzéke, bár egyelőre inkább csak a stanéspan-jellegű és böfögős-fingós poénokra vevő. Lehet vele játszani, bár azt nem nagyon szeretek, mert mindig lerombolja a tornyot, amit építek, és a végtelen számú cica rajzolása is pont annyira érdekes, mint amilyennek hangzik. Pedig mesélni még nem is kell neki. Már előre parázok a lebutított szövegű tanmesék zsibbasztó unalmán, mert egy 2 sornál hosszabb mondókát se tudok elmondani úgy, hogy legalább egyszer ne ásítsak közben. 

Nem mintha a mondókák és dalok szövegét tudnám, valahogy egyszerűen kiesnek az agyamból, pedig ha a Kiskecelányomat nem énekeltük és hallgattuk meg ezerszer az elmúlt 3 hétben, akkor egyszer sem, de nem baj, mert a hiányzó részeket kreatív lalázással töltöm ki, jóvanazúgy.