Mivel az emberek egy részének a GYED-en létről olyan elképzelései vannak, hogy az ember lánya filmeket néz méterben, napközben szundikál és csak azért mossa ki a vécét időnként, hogy ne haljon meg az unalomtól (kivéve, ugye ha olyan kibaszott lusta valaki, mint én), és igazából csak a saját akaratán múlik, hogy mit végez el egy nap alatt, ezért igazán nem értem, amikor sóhajtozva és szemrehányón közli firtató kérdésemre, hogy azért nem tudta megenni a zacskó alján maradt 3 szem mogyorót, mert a gyerekre kellett vigyáznia. 

Ami egyébként valóban így van, csak rajtam múlik, hogy mit csinálok meg, hiszen a gyerek egyelőre nem tud kimászni a böriből az ágyból, hogy a lábamba csimpaszkodva akadályozzon a háztartási teendők elvégzésében, és ha zúgatom a porszívót, akkor a gyerek levegőkapkodós sírását se hallom annyira. Gondolom, ha becsukom az ajtót, akkor még jobb eredményeket érek el.

Én sajnos valahogy mindig azt képzeltem, hogy olyan emberrel fogok gyereket vállalni, aki valódi partner lesz, 50%-os, dinamikus munkamegosztással*. És mondom, tulajdonképpen valóban nincs okom panaszra (viszonyítás kérdése és én igazán nem vagyok egy hálátlan dög**), hiszen ágyba kapom a kávét, meg nem kapok megjegyzéseket a súlyommal és a lábszőreimmel kapcsolatban (pedig érthető lenne, iszonyú kövér vagyok és a szőrtelen testrészek fontossága is hátrébb szorult a rangsorban), meg ha nagyon akarom, akkor bármit megkapok***. És nem várom el, hogy _helyettem_ végezze el a munkát, csak néha. Magától. Kedvességből. Csak egy kicsit.

Azt hiszem, hogy csendben el kéne fogadnom ezt, mármint azt, hogy a gyerekvigyázás és -nevelés a nő feladata, amihez alkalomszerűen (néha kényszerből, néha meg azért, mert jópofa dolog 10 percig elcukiskodni a gyerekkel) csatlakozik a gyerek apja is, de alapvetően az anya reszortja, és bár elviekben lehetséges a sajátidő, de valamiért a rekreációnak csak az a sajátos formája jut nekem, amikor kimegyek a konyhába mosogatni, meg letörölni szekrényt, majd utána kimosni a szaros gúnyákat.   

És akkor én így nem szeretnék több gyereket, mert egyedül azt hiszem, hogy csak egy ilyen kis folyamatosan vinnyogó puhatestű vadállatkát tudok vállalni anélkül, hogy belehülyülnék. Persze egyszerűbb lenne megadni magam, mint ahogy azt a környezetemben kivétel nélkül tette mindenki, jócskán megkönnyíteném mindannyiónk dolgát. 

A fentiekből kitűnik, hogy nem vagyok túl jó anya és feleség, sajnálom is kicsit egyszem magzatomat, hogy csak ez jutott neki, meg persze a férjemet is, bár azt hiszem, hogy a beetetési időszakban kettőnk közül ő túlzott jobban, én csak 62 kilós voltam és szép, sose hitegettem azzal, hogy csúcsszuper nej leszek. 

* Nyilván nem azt várom, hogy a mostani helyzetben is felezzük a házimunkát.

** Valójában valószínűleg mégis az vagyok, hiszen ez a bejegyzés is megszületett. 

*** Olyan nagyon sose akarok semmit mástól, mert ha erőltetni kell, akkor én máris utálom az egészet és szomorú leszek.