A metamorfózis azon szakaszába léptem, hogy a nőkkel a pocakomról kell beszélgetnem, ami tök bizarr, mert azon kívül, hogy nagy, nem tudok más érdekességről beszámolni és igazából nem is akarok.

Szóval már nem igen tudom leplezni állapotom, a bő holmikban hülyén nézek ki, mondjuk a szűkebbekben is, de ott egyértelmű, hogy nem (csak) a falánkság miatt. Ami az illeti, két alvás lehetőleg között enni szoktam meg pisilni, szóval ott tartok, hogy a seggem nem fér a kádba, és a combjaim lassan annyira összenőnek, hogy nem fog kiférni köztük a gyerek.

Most már folyamatos hazugságban élek: elsősorban a védőnőnek állítok értetlenkedő arccal valótlanságokat, amikor a terhesvitaminokról és a táplálkozásomról kérdez, a nőgyógyászt hálistennek egyelőre csak a gyerek méretei érdeklik, az enyémek (még) nem annyira. A gyerek méretei egyébként tankönyviek, és nem a Kóros magzati fejlődés c. fejezet szerint.

Amúgy meglehetősen trehány kismama vagyok, mert arra nem tudok választ adni, hogy hányadik hónapban vagyok (nekem elég misztikus ez a számolgatás), a heteket meg rendszerint elfelejtem, mindig vissza kell számolnom az utolsó uh időpontjához. (És egyesek úgy nyomják, hogy 27+2, szóval még a napokat is számolgatják, elképesztő.)