Tegnap este kiderült, hogy feltehetően nem epilepszia (kösz, Google!), hanem az erős Moro-reflexek (kösz, Google!) miatt ébreszti fel saját magát sírva a Lány, egymás után többször is, akinek egyébként elég vicces hanggyűjteménye van. Mondjuk a remegő szájszéllel sírás és a kétségbeesett, lilafejű brekegés nem tartozik ezek közé. Arról meg nem beszélek, hogy egy egyszerű böfi vagy puki micsoda lelkesedést bír belőlünk kiváltani, az apjából a büszkeség miatt - ezzel nem tudok azonosulni, engem nem így neveltek -, belőlem meg a megkönnyebbülés miatt, hogy akkor talán ebből se lesz ördögűzős tekergőzés és visongás később. 

Ha minden jól megy, akkor ma lemerészkedünk az emberek közé, de én akár egyedül is, mert már azt csinálom, hogy az orromat az ablaknak nyomom és vágyakozva nézek az alant elhaladókra, pedig - finoman szólva -  napközben nem túl illusztris felhasználói köre van az előttünk futó bringaútnak.