Ha puszilgatom, akkor végre nem ordítva tépi ki magát a kezemből és tekergeti a fejét, mintha legalábbis pofozgatnám, hanem visszapuszil (=a nyelvével nyálasra lafatyolja az arcom), hát nagyon cuki. 

A gyerek sajátos technikával bár, de be tudja kúszni a rendelkezésére álló teret és zsigeri vonzalmat érez a zsinórok, papucsok, használt zsebkendők iránt (ezek úgy villognak az agyában, mint Dagobert bácsi szemében a dollárjel), ami azt hiszem, hogy némi lakberendezésre és új szokások felvételére…

Klasszikus tény, de igaz: ha 5 másodpercnél tovább van csendben a gyerek, akkor egészen bizonyos, hogy valamelyik áram alatt lévő zsinórt rágcsálja*, tiszta szerencse, hogy egy foga sincs még.  A zsinórok látszólag kellő távolságban vannak tőle és dacára annak, hogy nem igen képes még…