Jellemző, hogy mire nagy ordítások árán átöltöztetem* melegebb éjszakaiból** nappali, kánikula-gúnyába, addigra beborul és lehűl a levegő.   * Teljes szívéből gyűlöl öltözködni, de ezt majd az orra alá dörgölöm, amikor kamaszként a tükör előtt sóhajtozik, hogy nincs egy rongya se.  ** Elvileg…

Ha ma reggel csak 3 centivel közelebbről szemlélem csipás párás szemmel az evés után boldogan szunnyadó kisdedem arcát, akkor jó eséllyel az álmosságtól elfogyasztott lekváros sütitől anyai büszkeségtől dagadó arcomba hányt volna.

Azért tudok ennyit blogolni, mert nagyjából az egyetlen dolog a laptophasználat, amit a mellbimbómmal a gyerek szájában is tudok csinálni - megfelelő előkészületek esetén. Amúgy tök meglepő, hogy mennyire higgadtan viselem, hogy pelenkázás közben kakás lesz a kezem, vagy hajnali böfiztetés* közben…

Tegnap este kiderült, hogy feltehetően nem epilepszia (kösz, Google!), hanem az erős Moro-reflexek (kösz, Google!) miatt ébreszti fel saját magát sírva a Lány, egymás után többször is, akinek egyébként elég vicces hanggyűjteménye van. Mondjuk a remegő szájszéllel sírás és a kétségbeesett, lilafejű…

A tegnapi napot a fos szóval tudom összefoglalni. Úgyhogy kimostam közel 8 nm összeszart ruhát/takarót/pelenkát.