A mai nap mérlege eddig tömören: lófasz. A természet nagyon elszart valamit velem kapcsolatban, mert úgy tűnik, hogy a legkevésbé sem vagyok kompetens a Lány problémáinak megoldásában. Pedig nem lenne rossz, mert eleve így képzeltem, úgyhogy most kissé csalódott* vagyok. * Meg sok minden más is,…

Sose gondoltam volna, hogy a "csak még öt percet kérek" tartalmú sóhajaim egyszer majd nem az alvásra, hanem pl arra fognak vonatkozni, hogy megmoshassam a hajamat. Persze megmoshattam volna akkor is, amikor a Lány apja még itthon volt, de akkor meg a gyermek wellbeingjével törődtünk mindketten,…

Kezdem érteni, hogy miért veszti el az anyukák többsége a józan eszét, egyéniségét, és kezd minden gyerekkel kapcsolatos tevékenységet többesszámban használni: a szülés óta mindenki csak a Lány anyjaként emleget, a nevem nem lényeges (csak ha törvényes gondviselőként alá kell írni valamit), az…

Vérfagyasztó walkingdeades-zombis hörgésre-tekergésre ébredni hajnalban. És még vérfagyasztóbb konstatálni, hogy a gyerek matracig és nyakig összeszarta magát és a nyoszolyát*. * Igazság szerint ez a mi bűnünk, mert az utolsó etetés után felhangzó sortüzet lustaságból nem vizsgáltuk meg alaposan és…

Amúgy életem egyik legfurább élménye volt, amikor a kórházban szülőként kellett aláírnom a papírokat.  

Ugyan sajnos* már messze van a négy kilótól (lefele), de még változatlanul cuki. Néha olyan, mint egy kis polip: mintha nem négy végtagja lenne, hanem legalább 8, amikkel folyamatosan csápol, vicces hangjai vannak, kakál feszt, bár a táplálkozási szokásai egyelőre aggasztóak. Már a színe is javul…