Gondolom az nem túl felelősségteljes anyai viselkedés, ha felhangosítom a zenét, hogy ne halljam csemetém unatkozó nyekegését. De azért egy pillanatig eljátszottam a gondolattal.

A férjem nagyon rendes és ma például reggel négykor megkérdezte, hogy átvegye-e az épp vinnyogó gyermeket. A helyzet felett érzett örömömet kicsit csökkentette, hogy mire hálától párás szemmel igent rebegtem (azonnal), addigra ő visszaaludt.   Egyébként tényleg rendes, mert amúgy simán átveszi…

Hogy teljes legyen a zűrzavar: a gyerek mackófüles kapucnijú, hátán nyuszimintás, fehér szőrös télikabátjához egy cicamintás sapkát fogok rendelni.  És erősen gondolkodom egy pandás kesztyűn.

A gyerekünk még nem túl okos, úgyhogy perceken keresztül kétségbeesve mekegett szájába tömött kézzel a éhhalál veszélyétől fenyegetve*, miközben ott lóbáltam az orra előtt a táplálékforrást**. * Valószínűleg a saját zsírjából elélne 4-5 napon keresztül, és ekkor is csak annyi történne, hogy…